A gyerekeknek menyország (?), a szülőknek POKOL!

Waldorf Pokol

SZMSZgetés, azaz a bürokrácia győzelme az elvek felett

2019. május 10. - Waldorfpokol

Ez a cikk egy kicsit talán szárazra sikeredett, mert unalmas adminisztratív dolgokról szól. E nélkül viszont az egész vita nehezen érthető. Van itt egy apróság, amit teljesen tisztán kell látnunk.

pace: normal; word-spacing: 0px;">A Waldorf-iskolák esetében az intézmény vezetésének három lába van. Az iskola, azaz a pedagógusok, a fenntartó, aki a működés anyagi feltételeit biztosítja, illetve a szülői kollégium, ami a szülők érdekeit képviseli. Az állami iskolák esetében az intézmény az az iskola, a fenntartó az a KLIK, az önkormányzat, vagy az egyház (attól függ), a szülői kollégium pedig a szülői munkaközösségnek felel meg.

A Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Iskolának van egy Szervezeti és Működési Szabályzata, amelyet nyilván minden érdekelt fél irányadónak tekint. Szervezeti és Működési Szabályzata minden oktatási intézménynek van, ez olyan egy kicsit, mint egy országnak az alkotmány. Ez a dokumentum szabályozza, hogy mikor kinek mit kell vagy szabad megtennie.

Ez természetes. Ez a dokumentum egyébként nyilvánosan elérhető az iskola honlapján a "letöltések" menüpont alatt.

Mielőtt belemennék a részletekbe tisztázzuk, hogy a PK a Pedagógiai Kollégium rövidítése, amely a pedagógusok szervezete az iskolában. A pedagógiai konferencia pedig egy heti rendszerességű munkamegbeszélés, ahol a pedagógusok döntéseket hoznak.

Az érvényes Szervezeti és Működési Szabályzat 22. pontjában (51. oldal) a következő módon szabályozza az intézményvezető kinevezését:

"... A Waldorf kerettantervben "A Waldorf-iskolák szervezete és önigazgató rendszere" alatt szabályozza az iskolák önigazgató modelljét. Az önigazgatás elvéből fakadóan az Intézmény vezetőjét a PK javaslata alapján, a PK határozatlan idejű jogviszonnyal rendelkező tagjai közül a fenntartó nevezi ki. Az intézményvezető megbízását a PK javaslata alapján a fenntartó adja, a jogszabályi előírásoknak megfelelve, az oktatásért felelős miniszer egyetértésével. ..."

Azaz itt az van leírva, hogy az iskola vezetőjét a pedagógusoknak kell javasolniuk, a fenntartónak azt el KELL fogadnia, és ki KELL neveznie az iskola élére.

Az 52. oldalon

"...

Az intézményvezető visszahívása

Az intézményvezető visszahívható, ha

a) jogviszonyából származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely az intézményvezetői jogviszonya fenntartását lehetetlenné teszi.

Az intézményvezető visszahívására a megfelelő vizsgálat lefolytatását követően a PK által kijelölt bizottság javaslata alapján a fenntartó jogosult.

..."

A pedagógusok elbocsátásának rendjét az SZMSZ a 48. és 49. oldalon szabályozza. Ezt nem idézném itt szó szerint, de a lényeg az, hogy a pedagógusok elbocsátásáról az intézmény vezetője dönt, aki maga is egy pedagógus.

És itt van az eb elhantolva. A fentieket elolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy a fenntartónak - legyen az egyesület vagy alapítvány - gyakorlatilag csak formális jogköre van az intézményvezető kinevezésekor, hiszen a PK mondja meg neki, hogy kit nevezzen ki, vagy kinek a kinevezését vonja vissza. Tehát, amennyiben a pedagógusok összezárnak, gyakorlatilag azt tehetnek meg, amit nem szégyellnek, akár még TÖRVÉNYT IS SÉRTHETNEK! Sem a szülők, sem a fenntartó nem szólhat bele a dolgukba, maximum eltolhatják a biciklit.

Vekerdy Tamás írt egy könyvet "És most belülről ... álmok és lidércek" címmel. Ebben így fogalmaz:

"... Az iskola - az intézmény - vezetőjét a fenntartó nevezi ki. A magyar törvények szerint ehhez bekéri az intézmény dolgozóinak javaslatát, véleményét, de kinevezésében nem köteles ezt figyelembe venni, illetve ennek megfelelően eljárni. A vezető munkáltatója továbbra is a fenntartó. Az iskola többi munkavállalójának a munkáltatója a vezető ..."

Jól érzékelhető a különbség az SZMSZ és Vekerdy megfogalmazása között.

---

Félreértés ne essék, Vekerdy Tamásnak semmi köze ehhez az egészhez, ő nem döntőbíró és a szava nem törvény, ő csak leírt egy elvet. Ezért senki ne is keresse, ne próbálja ebbe az ügybe bevonni, mert igazából semmi köze hozzá. Senki sem kereste meg sem személyesen, sem levélben, sehogy sem. Személyes véleményét semmilyen módon nem juttatta el sem hozzánk, sem a másik félhez. Ha van is neki, megtartotta magának és ez így van rendjén.

---

Ezek szerint a könyve megírása óta egy kicsit megváltoztak az elvek, de ez az iciri-piciri különbség pont elegendő ahhoz, hogy a fenntartót megakadályozza bármiféle beavatkozásban.

Nem is véletlen, hogy a Magyar Waldorf Szövetség Névhasználati Testülete 2019 április 10-i határozatában 6 oldalon keresztül indokolja, hogy az intézményvezető leváltása és a pedagógusok elbocsátása mennyire sértette a Waldorf alapelveit, ezzel szemben a pedagógusok által elkövetett cselekményeket egyszerűen nem volt hajlandó megvizsgálni! A Szövetség érdeke azt diktálja, hogy mindenáron fenntartsa a jelenlegi állapotot, hiszen ez jelenti a pedagógusok korlátlan hatalmának alapját az ország összes Waldorf-iskolájában, amit csak az SZMSZ megszegésével lehet megtörni!

Persze, hiszen gyakorlatilag ez az SZMSZ-be belecsempészett kis módosítás biztosítja az iskolán belül a pedagógusok hatalmának zavartalan gyakorlását. Ez okozza azt, hogy egy a pedagógusok, a fenntartó és a szülők közötti konfliktus esetén a fenntartó inkább feladja és elmegy, mert ha ragaszkodik az SZMSZ betartásához, akkor gyakorlatilag semmit sem tehet a tanárok ellen, ők viszont ezer és egy módon tudják lehetetlenné tenni a fenntartó életét.

 És ezt a pedagógusok saját jól felfogott érdekükben meg is teszik. És talán nincs is ezzel baj mindaddig, amíg a pedagógusok vérszemet nem kapnak. De ha elszalad velük a ló, akkor jelen állapot szerint nincs orvosság, akinek nem tetszik, mehet amerre lát.

Ne gondolja senki, hogy a mi esetünk egyedi eset. Számtalan hasonló konfliktusról lehet hallani különféle Waldorf-iskolákból, de ezeknek eddig mindig ugyanaz volt a végkimenetele. A fenntartó feladta és vagy elment, vagy kiszakított egy darabot az iskolából és alapított egy újat.

Persze melyik szülő az, aki az SZMSZ-t kezdi nyálazgatni, amikor beíratja az iskolába a gyerekét. Melyik az, amelyik azt nézi, hogy vajon milyen konfliktusok vannak a Waldorf-iskolák egyes lábai (a tanárok, a fenntartó és a szülők) között. Az érdekli, hogy milyen a tanár, aki a gyerekét tanítja majd. Ha a tanár mézes-mázos hangon édesgeti a szülőket, vagy alpári stílusban egyoldalúan sarazza a fenntartót vagy a szülők egy csoportját, akkor a szülő nem tehet mást, mint elhiszi az egyoldalú féligazságokat - netalán a hazugságokat - és beáll a pedagógus mögé. Esetleg, ha elege lesz az egészből, akkor elmenekül...

Én egyértelműen a Vekerdy-féle vonalat tartom jónak és követendőnek, és a fenntartó is e szerint járt el annak ellenére, hogy ez nem törvény.

A bejegyzés trackback címe:

https://waldorfpokol.blog.hu/api/trackback/id/tr714819040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.