Csak egy szülő vagyok. Igazából nem is érdekel más, minthogy a gyermekeim nyugodt és békés környezetben tanulhassanak kiváló tanároktól. Eredetileg a Waldorf név engem nem motivált, inkább az, hogy a puszta ismeretádatás mellett a készségeket és képességeket is fejleszti az iskola, például az eurithmia révén. A másik vonzó dolog az volt, hogy a gyerekek békés és barátságos környezetben tanulhatnak, távol a város zajától. Fára mászhatnak, saralhatnak is, ha úgy tartja kedvük, van iskolai macska, akit simogatni lehet, szóval olyan dolgokkal foglalkozhatnak a szünetekben is, amit egy állami iskola nem ad meg a számukra.

Már régóta lehetett hallani negatív véleményeket az iskoláról - még a családon belül is - de úgy gondoltam, hogy a hátrányokkal képesek leszünk megbírkózni, miközben élvezzük az alternatív lét előnyeit.

Tehát az egész nem kezdődött rosszul, aztán egyszerre csak a magyarországi Waldorf-iskolák eddigi leggyilkosabb szakadásának kellős közepében találtuk magunkat.

Noha a Waldorf-iskolák egyik jellemzője, hogy a szülőknek sokkal nagyobb szerepet kell vállalniuk az iskola életében, ez nem is volt probléma a számunkra. Mivel jó helyen éreztük a gyerekeket, szívesen vettünk részt az iskola életében. Ez a közös munka természetesen egyre közelebb hozott minket a szülők és a tanárok közösségéhez. És ezáltal szépen lassan egyre többet és többet tudtunk meg az iskola sötét oldaláról is. A hosszú évek óta tartó személyes összefonódásokról és konfliktusokról, a 3-4 évente bekövetkező szakadásokról, a különféle pénzügyi és jogi visszaélésekről, illetve a Magyar Waldorf Szövetség elfogult és egyértelműen tanárpárti hozzáállásáról.

Később az is kiderült a számomra, hogy a mi esetünk egyáltalán nem egyedi eset, az ország számos másik Waldorf-iskolájában is vannak hasonló ellentétek, amelyek aztán így vagy úgy megoldódnak, de leginkább úgy, hogy a fenntartó haját tépve és fejvesztve menekül el és megfogadja, hogy soha többé semmilyen közösségi szerepet sem fog vállalni semmilyen iskolában.

Mint szülő, eljutottam odáig, hogy ha ezt jelenti a Waldorf-pedagógia, akkor köszönöm szépen, én abból nem kérek.

Ahogy egyre több mindent tudtam meg az iskola hétköznapjairól és hátteréről, úgy ment el egyre jobban a kedvem az egésztől. Sajnos leginkább az derült ki a számomra, hogy a tanárokkal olyan szinten szaladt el a ló, ami már a sokat edzett embereknek is csípi a szemét. Azok számára, akik nem láttak be a színfalak mögé, ez nem feltétlenül volt látható, de a mi számunkra egyre egyértelműbbekké váltak a visszaélések, amelyek részletei majd a továbbiakban lesznek olvashatók....